Fizikai jellemzők
Nyújtott, vékonyabb testű a vastag ajkú vagy arany durbincsnál. Keskeny fej, hegyes orr. Fontos jellemző a nyilvánvaló arany foltok hiánya és a kevésbé lapított fejprofil. A fej pikkelyei az orrnyílás szintjéig érnek.
Chelon saliens
Az ugró durbincs (*Chelon saliens*), helyi nevén „singhil”, a Fekete-tenger legkarcsúbb és legfürgébb durbincsfaja. Angol neve tökéletesen tükrözi jellegzetes viselkedését: gyakran ugrik a víz fölé üldöztetéskor vagy amikor a raj gyorsan mozog. Nagy helyi gazdasági jelentőségű faj, nagyon bőséges a parti zónákban.
Nyújtott, vékonyabb testű a vastag ajkú vagy arany durbincsnál. Keskeny fej, hegyes orr. Fontos jellemző a nyilvánvaló arany foltok hiánya és a kevésbé lapított fejprofil. A fej pikkelyei az orrnyílás szintjéig érnek.
Elterjedt a Földközi-, Kaszpi-tengerben (ahová behurcolták) és a Fekete-tengerben. A Duna-delta térségében tömegesen foglalja el a brak lagúnákat és parti vizeket.
Rendkívül társas faj, nagyon nagy rajokat alkot, gyakran más durbincsfajok ivadékával keveredve. A táplálkozás hasonló más mugilidákhoz: szűri az üledéket, diatóméákat, növényi maradványokat és apró gerincteleneket nyeri ki.
A szaporodás nyár közepén történik tengeri vizekben. A nőstények nagy mennyiségű pelagikus ikrát raknak. A lárvafejlődés a nyílt tengerben zajlik, az ivadék nagyon kis méretben (2–3 cm) vándorol a part felé.
Least Concern (LC). Az ugró durbincs populációk biztonságosnak tekinthetők a román vizekben, bár sebezhetők a parti szennyezés és a finom hálós fogások miatt.